2011. december 25., vasárnap

2011. december 18., vasárnap

Egy vidám nap

Ne haragudjatok a késésért, de lekötött és lefárasztott a szalagavató, és ötletem se sok volt, hogy mit írjak, hiába volt kész a fél fejezet. Mindig hosszú frisst ígérek, de sehogy nem akar összejönni, pedig imádok írni :/. De ígérem egyszer tényleg hozok egy hosszút, és érdekes fejezetet :). Addig is legyetek türelmesek és olvassatok :)




Az idő rohan. Mikor azt mondja valaki, hogy két hónap sok, az butaságokat beszél. Minden nap monoton, és minden nap történik valami. Valami, amire számítasz, vagy valami, amire nem. Az élet sose unalmas, hozzon bármit. Ha Nekem nyolc hónappal ezelőtt valaki azt mondja, hogy visszajövök Magyarországra, megtalálom álmaim férfiját, és egy kislány pótmamája leszek, körberöhögöm. Főleg, ha közli, megtalálom az apám. Most, hogy mind ez meg is történt, nem tudok mit kezdeni magammal. Vagy inkább ezzel a sok információval. Túl hírtelen történik minden. Nincs idő feldolgozni, beleszokni. A mai ember inkább egy robot, gép, mint élőlény. Folyamatosan dolgozik a megélhetésért, és nincs ideje a családjára, barátaira. Nem tud pihenni, olvasni, a gyerekeivel játszani, vagy a házi kedvenceikkel foglalkozni. Én viszont szeretnék mindenre időt szakítani. Most, hogy Ferivel együtt vagyunk, és betoppant Luca, már majdnem olyanok vagyunk, mint egy nagycsalád. Majdnem minden nap dolgozunk, hisz azt is kell, de mindig tudunk a másikra, és a gyerekre időt fordítani. És ez jó dolog. Lucának egy kiegyensúlyozott család kell, sok szeretettel. Ez ugyan megdőlt, hisz évekig csak az anyját látta, és most hírtelen kapott egy apát, akivel jár, egy szintén idegen, néni. De szerencsére, már minden kezd a helyére kerülni. Már csak egy dolog van, amire időt kéne szánni, még pedig, hogy apámat felkeressem. De nincs merszem. Illetve, ez csak a fél igazság, a másik az, hogy nem tudom, mit mondja Neki. „Szia! Én vagyok a lányod, akit még születése előtt elhagytál.” vagy „Hello! Emlékszel arra a nőre, akit 20 évvel ezelőtt elhagytál, mert terhes lett Tőled? Hát itt van előtted az eredmény.” Ez meg már túl morbid, vagy nem is tudom. De kitalálni sincs értelme, hogy mit mondjak. Majd ahogy esik, úgy puffan. Egyenlőre hagyom, aztán majd lépek. Kérdés, hogy lesz e  bátorságom valaha elé állni? És ha a betoppanásommal tönkreteszek egy családot? Annyi kérdés van, és fele annyi válasz.
Feri és Luca ma egy közös napot tartanak, és mivel hétágra süt a nap, úgy döntöttem kimegyek az udvarra napozni. Felkaptam a telefonom, és az mp4-em, és kivonultam. Nem foglalkoztam semmivel, és a gondolatokat is megpróbáltam kiirtani. Csak a zenére koncentráltam. Nem sok kellett, hogy a napon elaludjak, de szerencsére a telefonom megmentett. Damon szólt, hogy hoz fagyit, csak segítsek Neki. Hát legyen. Kedvelem a srácot. Igazi fiatal, aki tud élni, még is ha kell tud komoly lenni, és vállalja a felelősséget a tetteiért. Ezt tisztelem benne.
Nem sokkal később, arra eszméltem, hogy valaki kiszedi a fülemből a fülhallgatót. A szívbaj jött rám, de amint felismertem Dam-et, megnyugodtam. A nagy probléma az volt, hogy nem tudta eldönteni, hova menjen tanulni, mert két iskolába is felvették. Hallgasson a szívére, vagy hallgasson az eszére. Nehéz döntés, de hozni kell egyet. Hisz, ahogy anyu szokta mondani: Soha nem volt úgy, hogy ne lett volna valahogy.  Dammel bementünk a házba, és leültünk az asztalhoz, és elkezdtünk észérveket a két iskolára felsorakoztatni, de nem jutottunk egyről a kettőre, ezzel sem. Közben megérkezett Feri is. Lulut az anyjáéknál hagyta délutánra, mert szerették volna egymást jobban megismerni. Drágám jött a bölcsességével, amin csak a szemem forgattam. Tudtam, hogy Damnek se tetszett, hisz nem lett okosabb tőle. Hárman se jutottunk sokra, így berekesztettük a tárgyalást, és Dam elhívta a banda tagokat a zenekarból, akikkel szintén megvitattuk a suli kérdést, ismét sikertelenül. Ezután nem foglalkoztunk semmivel, csak jól éreztük magunkat. Kártyáztunk, énekeltünk, és régi sztorikat meséltünk. Damen most láttam először, hogy igazán, szívből nevet Rach halála óta.
Este kilenckor Feri elindult Lucáért, a fiúk meg elköszöntek, és megbeszéltünk, hogy legközelebb is összeülünk. Mire drága páromék haza értek, addigra csináltam egy könnyű vacsorát, és gyorsan megágyaztam lányomnak. Igen, most már bátran mondom, hogy lányom. Ma reggel hamarabb keltünk mint Feri, ezért kiokoskodtuk, hogy készítünk reggelit, és néhány szendvicset a mai napi kirándulásra. Elmesélte, hogy hiába szereti az anyját, annál jobban haragszik Rá, mert csak úgy lemondott Róla, és mert soha nem kapott olyan törődést, mint ez alatt a pár nap alatt, Tőlem. Alig öt éves, és majdnem olyan a gondolkodása, mint egy felnőttnek. Ezen annyira meglepődtem, hogy alig jutott el a tudatomig, hogy anyának hívott, mikor elkérte a szalámit, hogy beletegye a zsömlékbe. Kellett pár perc mire felfogtam mindent. Annyira jól esett, hogy a könnyeim is elkezdtek folyni. Luca ezt meglátva elmosolyodott, és megölelt. Ráadásként kaptam egy hatalmas puszit. A kezdetim mondjuk úgy, sokkot, felváltotta az öröm. Azt hiszem ennél többet nem is kívánhatnék. De hétvégére még van egy feladatunk… haza kell utaznunk anyuékhoz, kis családommal.

2011. december 12., hétfő

Sziasztok, Melinda története később folytatódik, Barbi még piheni a szalagavatóját! :) de a héten igyekszik frisst írni! Addig is itt a folytatás!

2011. december 3., szombat

Sziasztok! Hamarosan itt a friss. Mostanában a szalagavató miatt (ami dec. 9-én lesz), elég sok a dolgom, bár tény és való, hogy élvezem :D. De a lényeg az, hogy Melinda története hamarosan folytatódik. Terveim szerint, még a jövő héten fent is lesz :).
Köszönöm a türelmeteket, és igyekszem,

puszi, Meli

2011. november 22., kedd

Merre induljak?

A nyár szépen eltelt, már amik történtek. Rach halála, a házfelújítás, és a felvételi értesítő. Általában megőrjít a szüleim főleg anyám izgágasága a jövőmet nézve. Megállás nélkül azt hajtogatja, hogy a zenélés igen szép hobbi de nem egy biztos jövőt ígérő szakma. Ami azt illeti erre hamar rá kellett jönnöm, ezért bejelöltem még két másik iskolát, stikában amiről hallgattam. Az EKF-et és a BKF-et. Mivel drága jó szüleim épp leszálltak rólam, mert meg van a saját ügyes bajos dolgaik így kinyithattam az értesítőt miszerint sikeres felvételt nyertem az EKF Tömegkommunikáció és Médiatudomány szakára. Csöngettek, a postás volt az, két másik borítékot is hozott nekem. Rá se pillantottam a címzésre csak aláírtam az átvételi elismervényt és szaladtam fel és bontottam is ki. Azt hittem majd kiugrik a szívem, és ott esek össze. A másik két borítékban egy-egy felvételi értesítés állt. Nem értem hogyan lehetett hogy hármat is kapok? A másik kettő a BKF-től és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemről érkezett. Most nem elég azt eldöntenem, hogy ha újságíró riporter szeretnék lenni, akkor melyik iskolába de még a zene és a média között is választanom kell. Felhívtam a levelekben található telefonszámokat és érdeklődtem most akkor mi a teendő, amire ők maguk sem tudták a választ. Ebből a dologból ki akartam hagyni a szüleimet mindenféle képen. A barátaim mind nyaralnak és búsulnak h nem, vették fel az áhított helyre, vagy épp örülnek neki és tombolnak ezerrel. Fogtam a telefonom, és már majdnem tárcsáztam volna, csak Ő nem vette volna fel. Már soha nem is veszi fel a telefont. Ekkor eszembe ötlött kit hívhatnék fel. Mivel hetente dumálunk egyébként is tudtam hogy nem zavarhatom. Feri Lucával épp az állatkertbe mentek, amolyan apa-lánya napra. Tehát felhívtam Melt. A harmadik csörgetésre fel is vette.
- Igen? Mondd.
- Helló! Elöszőr is zavarok?
- Áh dehogy. Most végeztem a takarítással, betettem egy adag mosnivalót és épp lazítok. Na mondd mizujs?
- Elég kellemetlen helyzetbe kerültem.
- Mondd már!!! Vagy nem telefon téma?
-Elmondhatom telefonban is de átugorhatok. Útközben betérhetek egy boltba jégkrémért akár! 
- Ha betérsz és veszel, akkor citromos, csokis, izűt!  Addig épp kellemesen behűlik a jeges tea.
- Jeges tea? Hm…! Citromos?
- Lehet más ízű egy angol jeges tea?
- Akkor jól kiegészíti majd a fagyi. Egy negyed óra max és ott vagyok.
- Ok! Szióóóóó!
- Szia! 
Amint letettem a telót, fogtam a három borítékot és a kocsikulcsot. Útközben betértem a közeli kis ABC-be és megvettem a jégkrémet. A kapunál megálltam és benyitottam. Mel ott ült a padon és sütette magát miközben az MP4 szólt a fülébe! Amint felhívtam magamra a figyelmet bementünk a hűvös házba. Nekiláttunk a felvételi borítékoknak és közben fagyiztunk. Úgy elment az idő, hogy észre sem vettük. Feri is megérkezett időközben. Lucát letette a nagyszüleinél. Megdumáltam Ferivel is a helyzetet. Kissé sablonos választ adott.
„- Hallgass a szívedre! Válaszd azt, amit igazán szeretnél!”
Aztán hozzátette.
„- Melyiket választanád igazán? Mi az, amivel megtudod valósítani a céljaidat?”
Mivel még fiatal volt az idő úgy döntöttünk össze hívjuk a cukrászdából a többieket, meg a bandából és elmegyünk buizni és megünnepeljük, hogy felvettek, három helyre is. Dobtam anyunak és apunak egy-egy SMS-t hogy biztos, ne aggódjanak. Az hogy melyik utat választom az lényegtelen, viszont hogy a barátaim mellettem állnak bárhogy döntök erőt ad neem.

By: Damon

2011. november 14., hétfő

Valami elmúlt, valami véget ért!

Az ébresztő órám csörgött, mégsem volt szükség rá ugyanis ébren voltam. El sem aludtam. A tragédia óta két, három órákat pihenek. Csak fekszek az ágyamban és Ő rá gondolok folyton, újra meg újra szüntelen. Egész éjjel a kedvenc számait hallgattam, és csak feküdtem. Azóta hogy elmentem Melhez a cukrászdába még elküldtem az értesítőket a rokonságnak, mivel Rach anyja mély depresszióba esett, az apja azóta is várja hogy újra bejöjjön az ajtón a kislánya. Mivel még mindig csörgött az óra így lenyomtam. Felkeltem az ágyból, kissé tapadtam, rettentő hőség volt és 3 napja nem keltem ki az ágyamból, ez alól kivételt képeztek olyan emberi szükségletek mint a wc-re való menetel. Egy csapzott zsíros hajú, erős borostával, nyúzott pofával, és szem,alatti táskákkal rendelkező egyén nézett vissza a tükörből rám. Levettem az alsógatyámat és beálltam a zuhany alá. egyúttal hajat is mostam, és kilépve a zuhany alól megborotválkoztam.
"Máris kulturáltabban nézek ki!"-jegyeztem meg magamban félhangosan .
Fekete inget, szürke nyakkendőt, fekete nadrágot és hozzáillő fekete bőrcipőt vettem fel. Úgy gondoltam illendő egyszer "normálisan" kinéznem. Fogtam a telefonom és küldtem egy SMS-t Melnek.
"Elkészültem. Ha ráérsz, jöhetsz. Dam"
Nemsokkal később megérkezett a kocsijával, és elindultunk a szertartásra. Hamvasztás volt így elég hamar lezajlott, bár még egy temetésen sem voltam 5 éves korom óta, bár akkor még nem igen volt fogalmam az időérzékről! Az összejövetelen Mel nem maradt, nem is bánom végül is így is sokkal többet tett mint az várható lett volna tőle. Fuvarozott, és még a sütiket is megcsinálta, ráadásul sokkalta kedvesebb mint bárki akit már évek óta ismerek. A búcsúsztató után mikor már az utolsó vendég is elment Anya és Rach anyja összetakarított. Én pedig felmentem a szobámba és ültem. Legalább fél órán keresztül csak ültem és fogtam a gitáromat. Elkezdtem játszani rajta, csak úgy minden meggondoltság nélkül pakolgattam össze vissza az akkordokat míg össze nem állt egy dallam, egész fülbemászó dallam, a nap hátralevő részében csak ezt a dallamot játszottam előre hátra,  míg az ujjaim el nem gémberedtek. Ekkor tettem le a gitárt, és ránéztem a teliholdra majd felvillant bennem egy érzés. Sikerült elengednem!

2011. október 28., péntek

Temetés és egyebek


Rachel temetésére Én is meg vagyok hívva. Nagyon nem akarok elmenni, mert soha nem szerettem a szomorú eseményeket, de Damon miatt erőt veszek magamon. Neki szüksége van Rám. A sütik már készen vannak, és már Rach szüleihez van vitetve. Szegény szülők teljesen össze vannak zuhanva. De nem is csodálom. Szívem szerint most meginnék egy pohár bort, de nem tehetem, mert még vezetek. El kell mennem Damonért. Együtt megyünk a temetésre.
Az sms hangomra riadtam fel. Rákattintottam a kis borítékra, ezzel megnyitva az üzenetet.
„Elkészültem. Ha ráérsz, jöhetsz. Dam”
Itt az idő. Kiléptem kis házamból, bezártam mindent, és már ültem is be a kocsimba.
-          Akkor gyerünk. – indítottam és már úton is voltam barátom felé. Nem laktunk egymástól
messze, így pár percen belül a ház előtt álltam, és vártam, hogy felbukkanjon. Dudáltam egyet-kettőt, hogy felfigyeljen jelenlétemre. Tudtam, hogy rossz állapotban van, de erre nem számítottam. Teljes feketébe öltözve közelítette meg az autómat. Szeme alatt sötét karikák, sápadt az arca, és piros a szeme.  Amint a kocsihoz ért, kinyitotta az ajtót és be is ült.
-          Szia!
-          Szia! Mehetünk?
-          Azt hiszem igen. – Én csak bólintottam, és már mentünk is. Nem beszéltünk egész idő alatt.

Maga a temetés egy órát vett igénybe. A szülők hamvasztást kértek, így az urnáknál hallgattuk végig a szertartást. Röviden elmesélték Rach életét, tanulmányi eredményeit, és többször hangoztatták, hogy mennyire hiányzik a családnak és barátoknak. Ezt soha nem értettem minek hangoztatják. Igen, hiányzik mindenkinek. De mindek pluszba emlegetni? Ezzel csak nagyobb fájdalmat okoznak mindenkinek. Ezt bizonyította Rach anyukája. Akár hányszor elhangzott, h mennyire hiányzik, annál jobban zokogott.
A temetések után szokott lenni általában egy kis összejövetel, ami most is megvolt, de Én erre nem maradtam. Dam se akart maradni, így Őt is haza vittem. Megígértettem Vele, hogy ha kellek hív. Nagyon remélem, hogy tényleg így tesz.
Mikor haza értem, úgy döntöttem kitakarítom a házat. A fürdővel kezdem. Beáztattam fertőtlenítőszerrel a wc-t és a zuhanytálcát, majd míg azok áztak, kisikáltam a csapot.

Mikor az egész házzal végeztem, fáradtan, de tisztán dőltem az ágyamba. bekapcsoltam a tv-t, és a mai napon először néztem rá a telefonomra. Egész nap a szobában volt az ágyon, és ha csörgött is, nem hallottam, mert szólt a zene. Négy nem fogadott hívás és két sms. Remek. Anya és Feri. Először szerelmem hívtam fel, anya úgy is sokat beszél.
Megnyomtam a kis zöld gombot és már csörgött is ki.
- Szia Cica! Már kerestelek.
- Igen tudom, ne haragudj, csak nem hallottam, mert takarítottam.
- Nem gond. Lényeg, hogy nincs bajod. Hogy vagy? –tudtam, hogy a délelőtti temetésre céloz.
- Jól, köszi. Csak fáradt vagyok. Veled mi újság?
- Akkor jó. Nem sok. Lucát ma hozta el az anyja. A kiscsaj egy 24 órás program, de tündéri. Már alszik.
- Akkor ezek szerint bírsz Vele?
- Igen. Remélem később se lesz gond. Ha jól emlékszem holnap szabadnapos vagy, igaz?
- Igen. Miért?
- Van valami programod?
- Még nincs, de a kérdésből ítélve, lesz. – mondtam mosolyogva.
- Eljönnél velem Lucát beíratni az óvodába?
- Persze. Úgy is régen láttam.
- Rendben. De hagylak is pihenni. Menj, holnap találkozunk. Szeretlek!
- Oké, Én is szeretlek! –ezzel le is zártuk a beszélgetést.
Pár nappal ezelőtt, egyik este, mikor jöttem haza a munkából, Feri várt Rám a kapuba Lucával. Tünemény a kiscsaj. Világos barna haj, zöld szemek. Először elég félénk volt, de hamar megbarátkoztunk. utána egész este be nem állt a szája. Maximum addig, míg benyomta azt a két hatalmas szelet sütit, amit adtam Neki.

Anyukámat is gyorsan felhívtam. Majd egy órát beszélgettünk. Elmeséltem mindent Ferivel kapcsolatban. Szerelemen nem lepődött meg, Lucán annál inkább. Igazából nem akarja, hogy más gyerekét neveljem. Nem a kislánnyal van baja, hisz szereti a gyerekeket, és nem is Lulu tehet erről az egészről, csak félt, hogy mi lesz később. Ha tényleg komoly a kapcsolatunk, még lehetnek gondjaim. De ez jelenleg nem érdekel. Próbálok minél alkalmazkodóbb lenni, de még sem elkényeztetni. Szeretnék jó barátnője lenni a kislánynak, akiben megbízhat, de ne azt lássa, hogy át akarom venni az anyja helyét. Remélem ezt meg fogja érteni egyszer. De jelen pillanatban, nem akarok ilyenekkel foglalkozni. Ez még a jövő zenéje.
Miután Engem kitárgyaltunk, jött Ő és Paul. Már most készülnek az esküvőre, ami jövő tavasszal lesz. Már megrendelték a meghívókat és lefoglalták a lagzi helyszínét is. Azt mondta a ruháját velem akarja kiválasztani, és szeretné, ha Én és Luca lennénk a koszorús lányai, de csak azután, miután bemutattam Őket. Amit jövő hétre mondott.  Nem tudom Feriék akarnak e jönni, vagy sem, de Én mindenképp haza megyek. Igen, haza. Kevés ember mondhat két országot a hazájának.
A körtelefonok után, úgy döntöttem ideje aludni. Az órám is ezt mutatta így éjfél környékén. Kikapcsoltam a tv-t, bevackoltam magam a takaró alá, és szinte azonnal elnyomott az álom.

Másnap a csengő hangjára ébredtem. Kómásan kimásztam, felvettem a papucsom, és elindultam kifelé, hogy elküldjem az ébresztőm hidegebb éghajlatra. Pizsamám miatt nem aggódtam, hisz egy egyszerű póló, rövidnadrág összeállítás. Ám mikor kinyitottam a kaput, azonnal elpárolgott az össze haragom, hisz egy kis test csapódott karjaimba. Feri és Lulu jött. Azonnal beengedtem Őket, ám mikor Feri felmutatta a nagy tasak, friss pék sütit, végképp elszállt az összes haragom. Luluval azonnal le is ültünk egy-egy nagypohár tej kíséretében, és nekiestünk a sütiknek. Mint kiderült, Luca direkt Velem akart reggelizni, ami nagyon jól esett. Feri, bevallása szerint, Ő nem bírta ki, így idefele megette a saját adagját. Szerelmem nevetve nézte végig azt a pusztítást, amit levágtunk. Fél óra múlva, jóllakva, gyorsan felöltöztem, megfésültem azt a madárfészket a fejem tetején, megmosakodtam, és már indultunk is Feri autójához. Bezártam mindent, és útnak indultunk. Gyöngyösre mentünk, hisz Szerelmem ott lakik, és a cukrászda mellett úgy is van egy ovi.
Nem sokkal később oda is értünk. Az óvoda igazgatónője, igazán kedves. Az udvar hatalmas, tele fa játékokkal, mondván kevésbé veszélyes, mint a vas. Lehet, hogy igazuk van, de ebbe meg több a szálka. De mindegy, Ők tudják. A termekben hatalmas ablakok, kényelmesnek tűnő ágyikók, rengeteg játék, és a falakon rajzfilm figurák sorakoztak. Igazán barátságos hely. A leg meglepőbb, az a mosdó volt. Külön a kicsiknek, gyerek wc-k sorakoztak. Én nem emlékszem, hogy anno a volt ovimban lett e volna ilyen. Vagy csak nem emlékszem.

Nagy nehezen sikerült rábeszélnünk az igazgatónőt, hogy felvegyék Lucát, és még jelet is választhatott, ami egy cica lett.
Amint végeztünk az oviban, Pest felé vettük az irányt, mert kitaláltuk, hogy elmegyünk egyet csavarogni. Luca azonnal a mozira szavazott, így egy gyors intézkedés után, kiderítettem, hogy most vetítik a Hupikék törpikéket, és megegyeztünk, hogy megnézzük.
-          Tegnap hívott anyu. Kijelentette, hogy jövő héten látogassam meg, és vigyelek magammal Titeket. Én nem erőltetek semmit. Ha nem akartok jönni, elfogadom, de Én szeretnék hazamenni.
-          Édesem, semmi gond. Előbb vagy utóbb, úgy is meg kell ismernünk egymást, és itt az alkalom. Amerikában meg még úgy sem jártam. Hétfőn, kedden és szerda délelőtt miénk a műszak, és szerda kora este repülünk. Lulu úgy is csak egy hét múlva fogja kezdeni az ovit.
-          Rendben. Lulu, Te mit szólsz? – néztem hátra a kislányra.
-          Mehetűűűűűűnk!! – Ferivel nagyot nevettünk a kicsi lelkesedésén.
Nagyon megszerettem ezt a kislányt. Nem szeretném se az apját, se Őt elveszíteni, és ezért meg is teszek mindent!



Sziasztok! Próbáltam egy kicsit hosszabb fejezetet összehozni kárpótlásul. Nem tudom mennyire sikerült. Remélem nem haragudtok nagyon a ritka fejezetek miatt :$. 
puszi, Meli

2011. október 13., csütörtök

Sajnálom!

Bocsánat, hogy nem úgy vannak frissek, ahogy a blog oldalán ki van írva, de igyekszünk. Gondolom nem csak Mi vagyunk olyan helyzetben, hogy elkezdődött a suli és tanulni kell(ene). Bevallom, én általában töri órán szoktam a füzetem hátuljába megírni a frisst  :$. Na de mindegy is. A lényeg az, hogy jön a friss hamarosan, de mostanában kaptam egy rakat angol házit, a hét elején töri tz-m volt, így elég kevés időm maradt, de most már készül. A fejemben megvannak a képkockák, már csak össze kéne raknom :). Hogy Dani mikor  jön frissel, ezt ismét nem tudom, így be kell érnetek Melinda szemszögével :)

Megértéseteket és türelmeteket köszönöm :)

2011. szeptember 25., vasárnap

Kezdődik

-        Sziasztok! Az előző fejezetben egy sokkal hosszabb folytatást ígértem. Nos, nem tudom mennyire sikerült összehozni, de remélem azért ez is megfelel. Viszont lenne egy kérésem is. Látom, hogy már vagytok páran olvasók, és szeretnélek Titeket megkérni, hogy legalább néha dobjatok meg 1-2 mondattal. Azt se bánom, ha rossz a kritika, mert akkor tudjuk javítani a dolgokat. Csak kérlek, ismétlem, NÉHA kérünk egy picike megjegyzést. Akár a chat-be is írhattok.
          Előre is köszönöm, és jó olvasást :)
 






         
    
 Igen. – mondta Feri, majd beállt a kínos csönd. Nem bírtam tovább, muszáj voltam rákérdezni.
-          Mondd, már kérlek, hogy mi volt!
-          Úgy néz ki, tényleg a lányom. Az apasági teszt eredménye, majd csak holnap reggelre lesz kész, de szinte biztos, hogy az enyém. Ráadásul az anyja úgy döntött, lemond a gyermekről, így hozzám kerül. – tartott egy kis szünetet, majd folytatta:
-          Nem tudom, ez mennyiben változtat a köztünk lévő kapcsolaton, és, hogy velem maradsz e ezek után. Nem kérem, hogy azonnal dönts, de szeretném, ha átgondolnád. Én nagyon bánnám, ha elveszítenélek. De miket is beszélek, hisz nem is vagy az enyém, és… - nem tudtam tovább hallgatni az egyre jobban kétségbeeső hangját. Sejtettem, hogy ennek az ügynek ez lesz a vége, és már tudom a választ.
-          Feri, most hagyd abba! Én már döntöttem, én nem szándékozom megváltoztatni. Anyám reggel ráébresztett arra, hogy az élet rövid ahhoz, hogy a saját hibáinkból tanuljunk. Hallgassunk mindig a szívünkre. Akár jót, akár fájdalmasat súg. És Én most rá hallgatok. Akár a lányod, akár nem, Én szeretnék az életed/életetek része lenni, ha Te is úgy akarod. – mondandóm kissé nyálasra sikeredett és hosszúra, de igaz volt minden.
Feri nem szólt semmit. A vonal túlsófelén csend volt. Vártam egy ideig. Már attól féltem kinyomja a telefont. De szívem mélyén reménykedtem, hogy nem így lesz, hisz az előbb mondta, hogy nem akar elveszíteni. Majd hírtelen megszólalt, de csak egy szót mondott:
-          Szeretlek! – hírtelen nagy kő esett le szívemről, és szinte azonnal reagáltam is vallomására:
-          Én is szeretlek!
-          Ha végeztél, nem lenne gond, ha elmennék hozzád?
-          Nem gond. Várlak. – ezzel le is tettük a telefont.
Gábor mellettem vigyorgott. Komolyan azt vártam, mikor reped szét az arca attól a hatalmas, mindent tudó vigyortól.
-          Akkor minden rendben?! – inkább tűnt kijelentésnek, mint kérdésnek, de egy igennel
válaszoltam.  Mosolyogva mentem ki a maradék vendégekhez. Körbenéztem és megláttam azt a személyt, akitől tartottam. Egyszer lesz Vele egy hatalmas beszélgetésem, ami egyikünknek se lesz kellemes.
Látva Damon szomorú ábrázatát, odamentem hozzá. Elmesélte, hogy Rachel meghalt, és szeretné a kedvenc süteményét rendelni. Pontosan leírta, hogy milyen az a süti, Én pedig elvállaltam. Sőt, saját költségemre készítem el, ezzel is hozzá járulva a temetéshez. Rachel szinte már a barátnőm volt. Nem egyszer jött be hozzám iskola után. Szegény lány szülei, hogy meglehetnek most törve, hisz nem is olyan régen még az esküvőt tervezték, most meg a temetését kell intézniük. Hatalmas tragédia egy szülőnek elveszíteni egy szem gyermekét. Senkinek nem kívánom.
Damon annyira szomorúan ült az egyik széken, hogy dugiba vittem Neki forró kakaót, és sütit. Azt mondják a csokitól boldogabb lesz az ember.
Zárás előtt nem sokkal, megkért, hogy adjak kölcsön egy kis aprót buszra, de ilyen állapotban nem engedhettem egyedül el. Inkább felajánlottam, hogy haza viszem. Úgy is pár perc múlva zárunk. Gáborral gyorsan rendbetettük az üzletet, majd bezártunk, elköszöntünk egymástól, és Dammel az oldalamon beültünk az autómba. Elmondta a címet, ahol lakik, és elindultunk. Egy darabig néma csendben ültünk egymás mellett, csak a rádió szólt, az is halkan. Végül Dam szólalt meg először:
-          Szakítottunk. – nem értettem miről vagy kiről beszél, és ez valószínűleg kiült az arcomra is, mert hozzátette: - Rachelel. Szakítottunk. Teljesen megváltozott, miután megkértem a kezét.
-          Sajnálom Damon. – nem tudtam erre mit mondani. Talán nem is lehet.
-          Veled mi újság? Mesélj egy kicsit Te is. – meglepett a hírtelen váltása, de megtettem amire kért.
-          Igazából teljesen felfordult az életem. Röviden annyi, hogy anyám férjhez megy, megtaláltam az apám, kiderült, hogy van egy öcsém, és ha minden szerelmem kislányának a  mostohája leszek.
-          Akkor most neked sem egyszerű az életed.
-          Nem. De majd alakul valahogy.
Az út további részében nem beszéltünk. Mind a ketten saját gondolatainkba merültünk.
Amint megérkeztünk, Damon megígérte, hogy majd még jelentkezik, és köszöni a fuvart. Én elindultam haza, de nagy meglepetés fogadott a ház előtt. A kapuban Feri állt, mellette egy másik ember árnyéka körvonalazódott ki.

2011. szeptember 18., vasárnap

Döbbenet!

Nem hiszem el, hogy az Én anyám, aki mindig megfontolt, és mindig mindent inkább tízszer átgondol, és kikéri más véleményét, most csak úgy, hirtelen beleugrik egy házasságba. Alig ismerik egymást pár hónapja. Egyszerűen nem jutok szóhoz.
- Itt vagy még kicsim?
- Azt hiszem.
- Mit szólsz hozzá?
- Hogy mit szólok? Anyu, Te normális vagy? Már ne is haragudj, de alig ismeritek egymást. Te mondtad mindig, hogy legyek megfontolt, gondoljak át mindent, erre pont Te rúgsz fel mindent! - nem kiabáltam, hisz nincs értelme, ráadásul az anyámmal nem kiabálhatok.
- Mióta apáddal találkoztam, azóta rajtad kívül semmi jó nem történt velem. Végre igazán boldog vagyok és érzem, hogy valakinek fontos vagyok. Előttem még az élet. Most, hogy Te is a saját lábadra állsz, miért legyek felelősségteljes? Szeretnék boldog lenni. - hallottam anyám halkuló hangját, hallottam a háttérben Pault, amint nyugtatja. Lelki szemeim előtt láttam ahogy átöleli. És be kellett látnom, igaza van. Ha minden igaz, nekem is itt van Feri, miért ne lehetne anyu is végre boldog?
- Hát jól van. Legyen ahogy akarod. Áldásom Rátok!
- Biztos így gondolod?
- Igen biztos. Be kell látnom, hogy igazad van. Azt szeretném, ha boldog lennél. És ha ezt Paul mellett úgy érzed megtaláltad, hát legyen. De remélem nem kell apának szólítanom? - anyám a vonal túlsó felén felnevetett. Innentől kezdve csak semleges dolgokról beszélgettünk. Ferit még mindig nem akartam elmondani. Majd ha már 100% lesz.

Majd egy órát beszéltünk telefonon. Mikor letettük vettem észre az időt. Délután két óra. Ami annyit jelent, van fél órám elkészülni, utána indulhatok is. Elmentem lezuhanyoztam, utána felkaptam egy fehér pólót, egy szintén fehér nadrággal, bekaptam néhány falatot ebéd gyanánt, és már indultam is. Leváltottam Krisztit, és Gáborral elkezdtük a nyelvleckéket. Már csak pár perc volt zárásig, mikor a telefonom ismét csörögni kezdett. A kijelzőn Feri neve szerepelt, így gyorsan felvettem.
- Szia! Mi újság? Sikerült valamit kideríteni?
- Igen...



Bocsánat a rövidsége miatt, de most csak ennyire volt időm :S, de azért remélem tetszeni fog :)
Puszi: Meli

2011. szeptember 12., hétfő

Kérdezz! Nem felelek!

Ma a vacsinál a szokásosnál is nagyobb volt a csend. Mint kiderült felvettek a fősulira, csak nem éppen oda ahova mindenki várta, egy ELTE, egy Semmelweisre, vagy más jó nevű magyar egyetemre. Mivel kijelentettem hogy angol főiskolára nem vagyok hajlandó járni. Sikerült bekerülnöm Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre sikerült bekerülnöm. Tehát kisebb nagyobb szóváltás után a család áldását adta a választásomra. Egy feltétellel, be kell bizonyítanom hogy van mit keresnem ott. Egy évet kaptam. A vacsora után odamentem anyához és úgy gondoltam itt a pillanat most vagy soha, rákérdezek, ki az az alak ott vele a képen? Erre épp csörgött a telefon. Rachel anyja volt az. 


( Rachel meghalt † )


Mindenkit sokkosan ért a hír. Épp sétálni ment volna a barátnőivel, de a cipőjének a  kitört menet közben és miközben lehajolt nem látta a száguldó kocsit ami jött.A szomszédok szerint csúnya gázolás történt. A tetem nagy részét összeszedték, és próbálták fellocsolni a vért és és a többi maradványt darabot amit nem tudtak bezacskózni. Rachel apja katatóniás sokkba került az eset után. Leült a fotelébe és azóta is várja a kicsi lányát. A temetés 2 nap múlva lesz. Szóltam a volt iskolatársaknak és osztálynak hogy lehetőleg ne legyen nagy tumultus a temetésen, így a lehető legegyszerűbb módon fejezzék ki részvétüket. Mivel mégis a menyasszonyom volt, így egy részt átvállaltam a tor megszervezésében. nagyon nem kellet mást tennem mint a büfét megszerveznem. Erre azért is volt szükség mert a temetés csak tényleg szűk családi körben fog folyni. Az ételt a cukrászdából rendeltem meg ahova Rach is szívesen járt sokat, és a kedvenc habos cukormázas rózsaszín muffinjait is csak ott sütötték. Mikor leadtam a rendelést külön részletezve hogy a muffin hogyan nézzen ki, hátulról előjött Melinda. Mosolygott, és épp a száját takarta el a kezeivel nehogy hangosan kitörjön belőle a nevetés. A gyászos képem láttán megkérdezte mi a baj. 
-Rach.............. Nos Rach meghalt.
-Mi? Óhhhh.....! Részvétem. / azzal megérintette a vállamat és utána átölelt. különös érzés volt, és jól esett, megnyugtató, biztonságos, mégis ismerős akár..... áh az lehetetlen.  vertem ki a fejemből gyorsan egy gondolatot.
-Elkészítem én a muffinokat, a saját kontómra. Ennyivel is szeretnék hozzájárulni a gyászhoz.
-Köszönöm. 

Pár perccel később már az egyik hátsó asztalnál ültünk Vigasztalt míg én kitörtem ott a cukrászdában. Mivel az idegrendszerem az utóbbi napokban nem volt a legkedvezőbb így busszal mentem fel gyöngyösre, de elszámoltam magamat, a visszaútra nem volt pénzem. Megkértem hát Melindát hogy kisegítene pár forinttal, és a lehető leggyorsabban visszaadom.
-Tudod mit lassan lejár a munka időm, hazaviszlek kocsival, tudod én is hatvanban lakom.
-Ez kedves volna tőled és tényleg már túl sok is.
-Ezen nincs mit vitázni. Rach úgy szint mondhatni barátnőm volt. Tehát nem hagyhatom hogy ilyen idegállapotban egyedül utazz.
Így vártam az asztalnál ahova ültem, 10percenként hozott mindig valami kis sütit a konyhából stikában meg kétszer egy egy bögre forró csokit! 
Folyt köv.
By.: Damon

2011. augusztus 26., péntek

Döntés, döbbenet

Nem figyeltem az idő múlását, csak arra lettem figyelmes, hogy Feri kissé eltol magától, és letörli az arcomról a könnyeket. Észre sem vettem, hogy sírtam. Ezer megy egy kérdés kavargott bennem, de csak egyben voltam biztos. Holnap délelőtt megkapom a dokumentumokat, utána megkeresem az öcsémet. Még ha nem is fogom elmondani Neki, hogy a testvére vagyok, de szeretném megismerni. Aztán majd lesz valami. Kiszakadtam Feri ölelő karjaiból, és bementem a mosdóba. Megmostam az arcom hideg vízzel, hogy kicsit lenyugodjak. Majd öt percig álltam a mosdóba a tükör előtt, és úgy döntöttem, a mai napra elegem volt ebből a témából. Lesz ami lesz. Összeszedtem magam és vissza kimentem kedvesemhez.
- Minden rendben?
-Igen. Most már minden rendben. - rá mosolyogtam, lássa, tényleg komolyan is gondoltam.
-Rendben. Akkor folytatjuk a pakolást?
-Persze.
Figyelem elterelésnek bármi jöhet, és ezt Ő is nagyon jól tudta. Bekapcsolta a rádiót, amin kedvenc adónk szólt. Egész nap latin számok mennek rajta. Hol pörgős, hol lassú. Erre az estére sikerült minden gondomat elfelejteni. Sikeresen összeírtunk mindent, és kitakarítottunk minden sarkot. Lepucoltuk az ablakokat, az üvegeket a sütis pultba, lemostuk a gyúródeszkákat, és minden mát. Hajnali háromra végeztünk. Elköszöntünk egymástól, megbeszéltük, hogy holnap, illetve már ma, csak délután megyek be. Pihenjem ki magam, aztán délután találkozunk. Beültem a kocsimba, és haza mentem. Amint beálltam az udvarba, és beléptem a házba, első dolgom volt elmenni fürdeni. Egy gyors zuhany után, felkaptam az egyik kedvenc hosszú pólómat, egy francia bugyit, és már mentem is aludni. Fejem amint a párnára került, elnyomott az álom.

Másnap a csengő ébresztett. Morgolódva keltem ki a kényelmes ágyamból, de mikor az egyik itthoni rövid nadrágomat vettem fel, jöttem rá, hogy ez biztos a  magánnyomozó. Gyorsan megfésülködtem, s már mentem is kaput nyitni.
- Jó reggelt Sándor! Elnézést, hogy csak így fogadom, de tegnap hajnali háromig dolgoztam.
- Jó reggelt! Semmi gond. Csak jövök meg  megyek. - behívtam a házba, leültünk az asztalhoz, és röpke negyed óra alatt lerendeztünk mindent.

Miután Sándor elment, úgy döntöttem hagyom a papírok átolvasását, és csinálok valami ennivalót. Egy gyors rántotta mellett tettem le a voksot. Alá egy kis hagyma, és a kész rántottára sajtot reszeltem. Mellé egy nagy bögre tea. Azt mondják, melegbe meleget kell inni. Nem tudom ki volt az a nemnormális, aki ezt mondta, de az biztos, hogy hülyeség. Nem hogy jobb lett volna, sokkal jobban melegem lett. Alig fejeztem be a reggelim, a telefonom csörögni kezdett. Bementem a szobába, és ránéztem a telefonra. Feri.
- Jó reggelt! Mondjad!
- Jó reggelt! Felkeltettelek?
- Nem, azt megtette a magánnyomozó. Nemrég ment el.
- Akkor jó. Azért hívlak, hogy szólja, ma nem megyek be.
- Miért? Mi történt?
- Jelentkezett a volt feleségem. - Még a medve parkban mesélte, hogy volt egy felesége. Egy évig voltak házasok, és két éve váltak el, mert a nő, akivel csak tudta, megcsalta.
- Mit akar?
- Azt állítja, hogy van egy lányom. Ma találkozunk, hogy kiderítsem, mennyi ebből az igazság.
- Ne menjek veled?
- Édes vagy, Cica, de nem kell. Hívlak, ha végeztem.
-Rendben, légy óvatos.
- Te is. - Ezzel, le is tettük. Még hogy egy lánya. Lehet, hogy a kislány tényleg létezik, de hogy nem Feri lánya, az is biztos. De mi van akkor ha még is? Ezzel inkább nem akarok most foglalkozni.
Gyorsan felöltöztem, magamhoz vettem az irataim, a slusszkulcsot a pénztárcámmal, és elmentem vásárolni. Majd csak délután háromra kell mennem. Én váltom fel Krisztit, míg Gábor egyre megy. Ismét ketten leszünk. Igazából mióta elkezdte tanítani anya nyelvét, azóta a cukrászdába van csak időnk gyakorolni. Eleinte vagy nálam vagy nála tanultunk, mikor volt egy kis szabad időnk, de mostanában csak a cukiban, van időnk.
Vásárlás közben, ismét megszólalt a telefonom.
- Hogy milyen felkapott vagyok mióta ideköltöztem. - motyogom az orrom alatt, és felvettem anyukámnak a telefont.
- Szia anyu!
- Szia lányom! Azt mondtad, majd vissza hívsz.
-Tudom, de nem volt időm. Tegnap hajnali fél négyre értem haza. Utána már csak arra volt erőm, h letusoljak, és bedőljek az ágyba.
- Jól van, semmi gond. És mikor pihensz? Akár hányszor hívlak, mindig azt hallom, hogy mész dolgozni, vagy mész haza a munkából, vagy, hogy épp dolgozol. Nem sok ez egy kicsit?
- Ne aggódj anya, minden rendben. Igen szoktam pihenni is, csak soha nem akkor hívsz. De tegnap valamit elkezdtél mondani.
- Igen. Szerettem volna elújságolni, hogy Paul megkérte a kezem. Összeházasodunk.
- HOGY MIIII???

2011. augusztus 10., szerda

Valmi uj valami régi...

Ez a nap is jól kezdődött! A telefonom csörgésére ébredtem fel kora reggel, és arra hogy az ablak nyitva van! Előző este Rachelel elmentünk sétálni a városba!! Nem akartam nagyon húzni halasztani egy dolgot, mégpedig a szakítást! Azóta hogy a gyűrű felkerült az ujjára azóta teljesen megzakkant! Az Azzuro-ba mentünk, és a vacsi után haza kisértem! A  ház előtt pár sarokkal megálltunk és elmondtam hogy jobb lesz ennek véget vetni most mielőtt teljesen elhidegülnénk egymástól mint barátok is! Tudom nem a legjobb szöveg de ezt éreztem!
Amint felkeltem és az új táblagépemért nyúltam! Első dolgom volt megváltoztatni az állapotomat ♥-ból egyedül állóra!!!  Gyorsan ki is léptem mindenből még mielőtt elárasztanak a kommentek és üzenetek áradata!!!! Bőven elég volt az szánalom kommentek és lájkok ezrei mikor valamilyen oknál foga megosztottam hogy nem vettek fel sehova!!! :/ Így jár az ember ha mindent megoszt. Felkaptam egy pólót és egy farmert a boxera amiben aludtam, aztán gooo a reggeli kávéhoz. A mai napot arra szántam hogy átgondoljam mi is lenne a legcélszerűbb döntés, ebben a helyzetben. Örök életemre nem akarok apám mellett dolgozni a kiadónál. Mindig is a zene, a zenélés, és a zene szerzés érdekelt. Már javában délfele közeledett az idő, épp egy brokeNCYDE CD-t hallgattam, fülhallgatón keresztül ezért is ért váratlanul mikor anyám megrázta a vállam és leestem az ágyamról ijedtemben! 
-Damon, szépen kérlek hogy menj fel a padlásra, le kéne hoznod egy torta formát, ott találod a zöld fotel melletti dobozok egyikében. Kérlek ne keljen 2xer mondanom nagyon fontos lenne, ugyanis ma jönnek át a barátnőim és szeretném megkínálni őket egy kis sütivel!
-Okays! Pillanat, még össze szedem magamat!
Felmentem a padlásra, egy jó ideje itt lakunk de eddig mindig anya jött fel mindenért, furcsa hogy most engem küldött fel! :/ Na mindegy. Amint felértem belevertem a fejemet a tetőbe. Kissé túl alacsonyan volt nekem, és alig ocsúdtam fel az épp hogy betört fejsérülésemből, máris megbuktam egy feltekert szőnyegben és borítottam mindent ami mozdítható a környezetemben. Amikor felálltam és pakolásztam a dobozok között kiesett az egyikből egy fénykép. Annyira nem is zavart volna ha az egyik szereplő a képen nem én lettem volna! Közelebbről megnézve nem is én voltam az. Csak egy eléggé rám hasonlító fickó, viszont a mellette levő nő az anyám volt, még talán a főiskolai éve alatt készülhetett vagyis olyan 19-20 éve! Egy padon ültek egy parkban. Megismertem melyikben mert gyerekként sokat jártunk itt Londonban! A fénykép hátuljára ennyi volt írva:
"Örök szerelmemnek K.G.-től ♥ 1991"
Most akkor mi van?? Ő az apám??? Hasonlít rám? Apám nem!! Ezen gondolkoztam a szobámba vacsoráig!
By: Đamon


2011. augusztus 9., kedd

Jó vagy rossz?

Na Drágáim, itt a friss. Még egyszer ezer bocsánat a folytonos késésért :$.




A következő négy napban nem történt semmi érdekes. Hol délelőtt dolgoztam, hol délután. A magánnyomozó még nem jelentkezett, hogy friss hírekkel szolgáljon apám hollétéről. Igazából nem is tudom minek keresem azt az embert aki csak biológiailag az apám, amúgy meg semmi közöm hozzá. Ha megtalálnánk, vajon képes lennék elé állni? Vagy csak belenyugszom, hogy megvan, egy másik család feje, boldog férj, és apa? Vagy esetleg a szemébe néznék és megkérdezném a legfontosabbat: Miért? Miért hagyott el minket? Egyáltalán akarom Én tudni a választ? Ismét annyi kérdés, amire nem kapok választ. Annyira szeretnék nem ezekkel a dolgokkal foglalkozni, de hiába foglalom le magam, itthon vagy a cukrászdába, ha mindig felütik a fejüket ezek a kérdések. Most is szombat délután van, Ferivel vagyunk már csak a cukrászdában, ugyan is fél óra múlva zárunk, Kriszti nemrég ment haza, Mi pedig túlórázunk kicsit, mert össze kell írni, hogy mi hiányzik vagy kevés van a készletből, utána pedig nagytakarítást csinálunk. Mindent, amit lehet, eltolunk, és kipucoljuk, alatta fölötte, mellette. Egyszóval mindent tisztára takarítunk. Ferivel azóta is minden rendben. Egyre többet beszélgetünk, az estéket pedig együtt töltjük egy vacsora mellett. Nálam aludni még nem akar, mert azt mondta, nem szeretne semmit elsietni. És igaza van. Előbb ismerjük meg egymást, aztán meglátjuk hogyan tovább.
-          Minden rendben? – emlegetett szamár. Imádom, ahogy erős karjai a derekamra fonódnak, miközben lehelete a nyakamat cirógatja.
-          Igen persze.
-          Biztos? Mintha valahol máshol járnál.
-          Csak apámon gondolkodtam. Mit fogok csinálni, ha megtalálom? Elé tudok e majd állni? Van e családja, gyereke?
-          Ugyan Meli, ne foglalkozz most ezzel. Ráérsz akkor, ha megtalálod. Ha már a kezedben lesz a lakásának címe. Elég lesz akkor eldöntened, hogy akarod e látni és beszélni Vele, vagy hagyod.
-          Igazad van. – megfordulok ölelésében, ami nagy hiba. Elveszek szemeiben. Igazából még nem jöttem rá milyen színű szeme van, mert a hangulatától függ. Hol sötétkék, hol zöldes, hol pedig kékeszöld. Most sötétkék, amiben szeretetet és aggódást látok. Igen szeretetet. Szeretjük egymást, de még nem beszélhetünk szerelemről. Ahhoz egy kicsit több idő kell, legalább is az Én részemről. Pont tegnap este beszéltünk erről. Megegyeztünk, hogy csak akkor mondjuk ki azt a bűvös szót, ami minden embernek jól esik, ha tényleg úgy is érezzük.
-          Tudom, hogy igazam van. Nekem mindig. – húzza ki magát büszkén, és közben önelégülten vigyorog.
-          Egoista. –csapok a mellkasára, és kifordulok az öleléséből mosolyogva. Ő persze eljátssza a hattyú halálát. Természetesen nem ütöttem nagyot, hogy tényleg fájjon.
-          Egoista, és még bántasz is? Azt hiszem kétszer meggondolom, hogy akarlak e a barátnőmnek. – mondta eljátszva a megsértődöttet, és rácsap a fenekemre.
-          Dilis, ez fájt.
-          Nem baj Cica, visszakaptad.
-          Nem is ütöttem akkorát. – De Ő már nem figyelt, kiment a megmaradt vendégekhez, hogy szóljon, hamarosan zárunk.
-          Ahova pacsi, oda puszi is jár. – szólok utána, mielőtt végleg kiment volna a konyhából, de már csak a kacagását hallottam.
Szemtelen. De pont ezért szeretem. Egy nagy gyerek, aki mindig bohóckodik, de komoly is tud lenni, ha olyan a helyzet. Mindent meglehet Ferivel beszélni, legyen az a legkényesebb dologtól kezdve a leg agyamentebb dologig. Persze, most sem tudok normálisan gondolkodni, mert a telefonom vad csörgésbe kezd Pitbull egyik számán. Egyértelmű, hogy anyukám keres, mert már napok óta nem beszéltünk. Azonnal ki is derül igazam, amint felveszem.
-          Örül kislányom, hogy eszedbe jutottam a napokban. Jót beszéltünk. – ajjaj, azt hiszem bajban vagyok. Talán egy kis hízelgéssel megtudom puhítani.
-          Ugyan anyuci. Tudod, hogy mindig Te jársz az eszembe. Csak mostanában annyi dolgom van. Ma is túlórázunk, mert fel kell tölteni a polcokat, és takarítani kell. De tudod, hogy szeretlek.
-          Utálom mikor kihasználod, hogy szeretlek és nem tudok haragudni Rád. – belekuncogtam a telefonba. Tudtam, hogy nyert ügyem van.
-          Nem is igaz, ki kérem magamnak. Nem használom ki.
-          Oh, de hogy nem. Na de nem is ezért hívlak. Mi újság Veled? Hogy vagy?
-          Nem sok. Dolgozok, pihenek, Gáborral, tudod az egyik kollégámmal, elkezdtük a nyelvórákat. Egyre jobban megy. Igaz még nem merültünk bele a nyelvtani részébe rendesen, de Nekem tetszik.
-          Melyik nyelvi része? – hogy mi van? most komolyan azt hiszi Gáborral együtt vagyunk?
-          Ugye most nem arra gondolsz, hogy Mi…együtt… szóval érted.
-          Miért ne? Kislányom, elég régóta vagy egyedül. Nem gondolod, hogy kéne melléd valaki?
-          Ajj anyu. Hagyjuk ezt kérlek.
-          Nem hagyjuk. Ha nem keresel valakit, soha nem leszek nagymama.
-          Jesszusom anya! Hova akarsz unokát? Húsz éves vagyok. Ugye ezt Te se gondoltad komolyan.
-          Miért ne? Nem leszek már fiatalabb, Te is tudod.
-          Igen tudom, ahogy azt is, hogy Paullal most kezdtek új életet, ergo, még Nektek is lehet közös gyereketek. Fiatalok vagytok még.
-          Ha már témánál vagyunk, akkor azt hiszem itt az ideje, hogy bevalljak valamit. Mi paullal…
-          A fenébe. Ne haragudj, de le kell tennem. Keresnek. Ne felejtsd el amit mondani akartál, vissza hívlak. – pont a legjobbkor tud hívni a magánnyomozó is. Kíváncsi vagyok, hogy mit tudott meg ez alatt az 5 nap alatt. Remélem most már több információval szolgál, ha már olyan sokat fizetek Neki. Mert azért be kell vallani, egy nyomozó, igen drága mulatság.
Mire anyámat kinyomtam, a nyomozó is letette, így kénytelen voltam Én visszahívni. Kikerestem a számát és megnyomtam a kis zöld gombot. A második csengés után fel is vették.
-          Jó estét Melinda! Farkas Sándor vagyok!
-          Jó estét Sándor! Megtudott valami újat?
-          Igen. Sikerült kinyomozni az édesapja címét. E mellett megtudtam, hogy van egy 19 éves fia. Most éretségizett, és van egy menyasszonya. A fiúnak van egy együttese. A többit esetleg személyesen megbeszélhetnénk? És akkor egyben átnyújtom a papírokat, és rendezhetnénk a számlát. – egy dolog biztos. Nem szívbajos az ipse, ha pénzről van szó. Viszont, egész gyorsan dolgozik, ha alig két hónap alatt sikerült mindent kiderítenie. Bár, nincs tapasztalatom, hogy mennyi idő kell egy ilyen nyomozáshoz, ahol alig van csak pár adat, amiből ki lehet indulni.
-          Hát persze. Holnap délelőtt 11kor ráérek, ha gondolja.
-          Az nagyon jó. Hol találkozzunk?
-          Volt már Nálam. Ha nem lenne gond, jöhetne Hozzám.
-          Persze, megoldható. Akkor holnap folytatjuk. További szép estét.
-          Köszönöm, Önnek is. –és azzal a lendülettel ki is nyomtam a telefont. Mikor mondta, hogy
megtalálta az apámat, fel se fogtam. Most, hogy letettük, kezd tudatosulni bennem, hogy megvan az apám. Mit fogok most csinálni?
Végszóra bejött Feri is. Amint meglátta fehér arcom, és, hogy a pultnak támaszkodom, azonnal hozzám sietett, megemelt és felültetett a pultra, majd a kezembe nyomott egy pohár vizet. azt viszont nem láttam, hogy hogy került hozzá a víz.
-          Cica, mi történt? Jól vagy?
-          Azt hiszem. Most hívott a nyomozó. Megvan az apám.
-          De hisz ez jó hír, nem?
-          Nem tudom. – ennyit tudtam kinyögni. Sóhajtva hajtottam fejem Feri mellkasának. Ő azonnal reagált, és szorosan magához ölelt. 



Remélem azért megdobtok majd 1-2 komival :). Puszi Meli