Békés, Boldog ünnepeket kívánok mindenkinek!!!!!!! :D

Egy vidám nap

Ne haragudjatok a késésért, de lekötött és lefárasztott a szalagavató, és ötletem se sok volt, hogy mit írjak, hiába volt kész a fél fejezet. Mindig hosszú frisst ígérek, de sehogy nem akar összejönni, pedig imádok írni :/. De ígérem egyszer tényleg hozok egy hosszút, és érdekes fejezetet :). Addig is legyetek türelmesek és olvassatok :)

Az idő rohan. Mikor azt mondja valaki, hogy két hónap sok, az butaságokat beszél. Minden nap monoton, és minden nap történik valami. Valami, amire számítasz, vagy valami, amire nem. Az élet sose unalmas, hozzon bármit. Ha Nekem nyolc hónappal ezelőtt valaki azt mondja, hogy visszajövök Magyarországra, megtalálom álmaim férfiját, és egy kislány pótmamája leszek, körberöhögöm. Főleg, ha közli, megtalálom az apám. Most, hogy mind ez meg is történt, nem tudok mit kezdeni magammal. Vagy inkább ezzel a sok információval. Túl hírtelen történik minden. Nincs idő feldolgozni, beleszokni. A mai ember inkább egy robot, gép, mint élőlény. Folyamatosan dolgozik a megélhetésért, és nincs ideje a családjára, barátaira. Nem tud pihenni, olvasni, a gyerekeivel játszani, vagy a házi kedvenceikkel foglalkozni. Én viszont szeretnék mindenre időt szakítani. Most, hogy Ferivel együtt vagyunk, és betoppant Luca, már majdnem olyanok vagyunk, mint egy nagycsalád. Majdnem minden nap dolgozunk, hisz azt is kell, de mindig tudunk a másikra, és a gyerekre időt fordítani. És ez jó dolog. Lucának egy kiegyensúlyozott család kell, sok szeretettel. Ez ugyan megdőlt, hisz évekig csak az anyját látta, és most hírtelen kapott egy apát, akivel jár, egy szintén idegen, néni. De szerencsére, már minden kezd a helyére kerülni. Már csak egy dolog van, amire időt kéne szánni, még pedig, hogy apámat felkeressem. De nincs merszem. Illetve, ez csak a fél igazság, a másik az, hogy nem tudom, mit mondja Neki. „Szia! Én vagyok a lányod, akit még születése előtt elhagytál.” vagy „Hello! Emlékszel arra a nőre, akit 20 évvel ezelőtt elhagytál, mert terhes lett Tőled? Hát itt van előtted az eredmény.” Ez meg már túl morbid, vagy nem is tudom. De kitalálni sincs értelme, hogy mit mondjak. Majd ahogy esik, úgy puffan. Egyenlőre hagyom, aztán majd lépek. Kérdés, hogy lesz e  bátorságom valaha elé állni? És ha a betoppanásommal tönkreteszek egy családot? Annyi kérdés van, és fele annyi válasz.

Feri és Luca ma egy közös napot tartanak, és mivel hétágra süt a nap, úgy döntöttem kimegyek az udvarra napozni. Felkaptam a telefonom, és az mp4-em, és kivonultam. Nem foglalkoztam semmivel, és a gondolatokat is megpróbáltam kiirtani. Csak a zenére koncentráltam. Nem sok kellett, hogy a napon elaludjak, de szerencsére a telefonom megmentett. Damon szólt, hogy hoz fagyit, csak segítsek Neki. Hát legyen. Kedvelem a srácot. Igazi fiatal, aki tud élni, még is ha kell tud komoly lenni, és vállalja a felelősséget a tetteiért. Ezt tisztelem benne.

Nem sokkal később, arra eszméltem, hogy valaki kiszedi a fülemből a fülhallgatót. A szívbaj jött rám, de amint felismertem Dam-et, megnyugodtam. A nagy probléma az volt, hogy nem tudta eldönteni, hova menjen tanulni, mert két iskolába is felvették. Hallgasson a szívére, vagy hallgasson az eszére. Nehéz döntés, de hozni kell egyet. Hisz, ahogy anyu szokta mondani: Soha nem volt úgy, hogy ne lett volna valahogy.  Dammel bementünk a házba, és leültünk az asztalhoz, és elkezdtünk észérveket a két iskolára felsorakoztatni, de nem jutottunk egyről a kettőre, ezzel sem. Közben megérkezett Feri is. Lulut az anyjáéknál hagyta délutánra, mert szerették volna egymást jobban megismerni. Drágám jött a bölcsességével, amin csak a szemem forgattam. Tudtam, hogy Damnek se tetszett, hisz nem lett okosabb tőle. Hárman se jutottunk sokra, így berekesztettük a tárgyalást, és Dam elhívta a banda tagokat a zenekarból, akikkel szintén megvitattuk a suli kérdést, ismét sikertelenül. Ezután nem foglalkoztunk semmivel, csak jól éreztük magunkat. Kártyáztunk, énekeltünk, és régi sztorikat meséltünk. Damen most láttam először, hogy igazán, szívből nevet Rach halála óta.

Este kilenckor Feri elindult Lucáért, a fiúk meg elköszöntek, és megbeszéltünk, hogy legközelebb is összeülünk. Mire drága páromék haza értek, addigra csináltam egy könnyű vacsorát, és gyorsan megágyaztam lányomnak. Igen, most már bátran mondom, hogy lányom. Ma reggel hamarabb keltünk mint Feri, ezért kiokoskodtuk, hogy készítünk reggelit, és néhány szendvicset a mai napi kirándulásra. Elmesélte, hogy hiába szereti az anyját, annál jobban haragszik Rá, mert csak úgy lemondott Róla, és mert soha nem kapott olyan törődést, mint ez alatt a pár nap alatt, Tőlem. Alig öt éves, és majdnem olyan a gondolkodása, mint egy felnőttnek. Ezen annyira meglepődtem, hogy alig jutott el a tudatomig, hogy anyának hívott, mikor elkérte a szalámit, hogy beletegye a zsömlékbe. Kellett pár perc mire felfogtam mindent. Annyira jól esett, hogy a könnyeim is elkezdtek folyni. Luca ezt meglátva elmosolyodott, és megölelt. Ráadásként kaptam egy hatalmas puszit. A kezdetim mondjuk úgy, sokkot, felváltotta az öröm. Azt hiszem ennél többet nem is kívánhatnék. De hétvégére még van egy feladatunk… haza kell utaznunk anyuékhoz, kis családommal.

Sziasztok, Melinda története később folytatódik, Barbi még piheni a szalagavatóját! :) de a héten igyekszik frisst írni! Addig is itt a folytatás!

Sziasztok! Hamarosan itt a friss. Mostanában a szalagavató miatt (ami dec. 9-én lesz), elég sok a dolgom, bár tény és való, hogy élvezem :D. De a lényeg az, hogy Melinda története hamarosan folytatódik. Terveim szerint, még a jövő héten fent is lesz :).
Köszönöm a türelmeteket, és igyekszem,

puszi, Meli