A következő négy napban nem történt semmi érdekes. Hol délelőtt dolgoztam, hol délután. A magánnyomozó még nem jelentkezett, hogy friss hírekkel szolgáljon apám hollétéről. Igazából nem is tudom minek keresem azt az embert aki csak biológiailag az apám, amúgy meg semmi közöm hozzá. Ha megtalálnánk, vajon képes lennék elé állni? Vagy csak belenyugszom, hogy megvan, egy másik család feje, boldog férj, és apa? Vagy esetleg a szemébe néznék és megkérdezném a legfontosabbat: Miért? Miért hagyott el minket? Egyáltalán akarom Én tudni a választ? Ismét annyi kérdés, amire nem kapok választ. Annyira szeretnék nem ezekkel a dolgokkal foglalkozni, de hiába foglalom le magam, itthon vagy a cukrászdába, ha mindig felütik a fejüket ezek a kérdések. Most is szombat délután van, Ferivel vagyunk már csak a cukrászdában, ugyan is fél óra múlva zárunk, Kriszti nemrég ment haza, Mi pedig túlórázunk kicsit, mert össze kell írni, hogy mi hiányzik vagy kevés van a készletből, utána pedig nagytakarítást csinálunk. Mindent, amit lehet, eltolunk, és kipucoljuk, alatta fölötte, mellette. Egyszóval mindent tisztára takarítunk. Ferivel azóta is minden rendben. Egyre többet beszélgetünk, az estéket pedig együtt töltjük egy vacsora mellett. Nálam aludni még nem akar, mert azt mondta, nem szeretne semmit elsietni. És igaza van. Előbb ismerjük meg egymást, aztán meglátjuk hogyan tovább.
- Minden rendben? – emlegetett szamár. Imádom, ahogy erős karjai a derekamra fonódnak, miközben lehelete a nyakamat cirógatja.
- Igen persze.
- Biztos? Mintha valahol máshol járnál.
- Csak apámon gondolkodtam. Mit fogok csinálni, ha megtalálom? Elé tudok e majd állni? Van e családja, gyereke?
- Ugyan Meli, ne foglalkozz most ezzel. Ráérsz akkor, ha megtalálod. Ha már a kezedben lesz a lakásának címe. Elég lesz akkor eldöntened, hogy akarod e látni és beszélni Vele, vagy hagyod.
- Igazad van. – megfordulok ölelésében, ami nagy hiba. Elveszek szemeiben. Igazából még nem jöttem rá milyen színű szeme van, mert a hangulatától függ. Hol sötétkék, hol zöldes, hol pedig kékeszöld. Most sötétkék, amiben szeretetet és aggódást látok. Igen szeretetet. Szeretjük egymást, de még nem beszélhetünk szerelemről. Ahhoz egy kicsit több idő kell, legalább is az Én részemről. Pont tegnap este beszéltünk erről. Megegyeztünk, hogy csak akkor mondjuk ki azt a bűvös szót, ami minden embernek jól esik, ha tényleg úgy is érezzük.
- Tudom, hogy igazam van. Nekem mindig. – húzza ki magát büszkén, és közben önelégülten vigyorog.
- Egoista. –csapok a mellkasára, és kifordulok az öleléséből mosolyogva. Ő persze eljátssza a hattyú halálát. Természetesen nem ütöttem nagyot, hogy tényleg fájjon.
- Egoista, és még bántasz is? Azt hiszem kétszer meggondolom, hogy akarlak e a barátnőmnek. – mondta eljátszva a megsértődöttet, és rácsap a fenekemre.
- Dilis, ez fájt.
- Nem baj Cica, visszakaptad.
- Nem is ütöttem akkorát. – De Ő már nem figyelt, kiment a megmaradt vendégekhez, hogy szóljon, hamarosan zárunk.
- Ahova pacsi, oda puszi is jár. – szólok utána, mielőtt végleg kiment volna a konyhából, de már csak a kacagását hallottam.
Szemtelen. De pont ezért szeretem. Egy nagy gyerek, aki mindig bohóckodik, de komoly is tud lenni, ha olyan a helyzet. Mindent meglehet Ferivel beszélni, legyen az a legkényesebb dologtól kezdve a leg agyamentebb dologig. Persze, most sem tudok normálisan gondolkodni, mert a telefonom vad csörgésbe kezd Pitbull egyik számán. Egyértelmű, hogy anyukám keres, mert már napok óta nem beszéltünk. Azonnal ki is derül igazam, amint felveszem.
- Örül kislányom, hogy eszedbe jutottam a napokban. Jót beszéltünk. – ajjaj, azt hiszem bajban vagyok. Talán egy kis hízelgéssel megtudom puhítani.
- Ugyan anyuci. Tudod, hogy mindig Te jársz az eszembe. Csak mostanában annyi dolgom van. Ma is túlórázunk, mert fel kell tölteni a polcokat, és takarítani kell. De tudod, hogy szeretlek.
- Utálom mikor kihasználod, hogy szeretlek és nem tudok haragudni Rád. – belekuncogtam a telefonba. Tudtam, hogy nyert ügyem van.
- Nem is igaz, ki kérem magamnak. Nem használom ki.
- Oh, de hogy nem. Na de nem is ezért hívlak. Mi újság Veled? Hogy vagy?
- Nem sok. Dolgozok, pihenek, Gáborral, tudod az egyik kollégámmal, elkezdtük a nyelvórákat. Egyre jobban megy. Igaz még nem merültünk bele a nyelvtani részébe rendesen, de Nekem tetszik.
- Melyik nyelvi része? – hogy mi van? most komolyan azt hiszi Gáborral együtt vagyunk?
- Ugye most nem arra gondolsz, hogy Mi…együtt… szóval érted.
- Miért ne? Kislányom, elég régóta vagy egyedül. Nem gondolod, hogy kéne melléd valaki?
- Ajj anyu. Hagyjuk ezt kérlek.
- Nem hagyjuk. Ha nem keresel valakit, soha nem leszek nagymama.
- Jesszusom anya! Hova akarsz unokát? Húsz éves vagyok. Ugye ezt Te se gondoltad komolyan.
- Miért ne? Nem leszek már fiatalabb, Te is tudod.
- Igen tudom, ahogy azt is, hogy Paullal most kezdtek új életet, ergo, még Nektek is lehet közös gyereketek. Fiatalok vagytok még.
- Ha már témánál vagyunk, akkor azt hiszem itt az ideje, hogy bevalljak valamit. Mi paullal…
- A fenébe. Ne haragudj, de le kell tennem. Keresnek. Ne felejtsd el amit mondani akartál, vissza hívlak. – pont a legjobbkor tud hívni a magánnyomozó is. Kíváncsi vagyok, hogy mit tudott meg ez alatt az 5 nap alatt. Remélem most már több információval szolgál, ha már olyan sokat fizetek Neki. Mert azért be kell vallani, egy nyomozó, igen drága mulatság.
Mire anyámat kinyomtam, a nyomozó is letette, így kénytelen voltam Én visszahívni. Kikerestem a számát és megnyomtam a kis zöld gombot. A második csengés után fel is vették.
- Jó estét Melinda! Farkas Sándor vagyok!
- Jó estét Sándor! Megtudott valami újat?
- Igen. Sikerült kinyomozni az édesapja címét. E mellett megtudtam, hogy van egy 19 éves fia. Most éretségizett, és van egy menyasszonya. A fiúnak van egy együttese. A többit esetleg személyesen megbeszélhetnénk? És akkor egyben átnyújtom a papírokat, és rendezhetnénk a számlát. – egy dolog biztos. Nem szívbajos az ipse, ha pénzről van szó. Viszont, egész gyorsan dolgozik, ha alig két hónap alatt sikerült mindent kiderítenie. Bár, nincs tapasztalatom, hogy mennyi idő kell egy ilyen nyomozáshoz, ahol alig van csak pár adat, amiből ki lehet indulni.
- Hát persze. Holnap délelőtt 11kor ráérek, ha gondolja.
- Az nagyon jó. Hol találkozzunk?
- Volt már Nálam. Ha nem lenne gond, jöhetne Hozzám.
- Persze, megoldható. Akkor holnap folytatjuk. További szép estét.
- Köszönöm, Önnek is. –és azzal a lendülettel ki is nyomtam a telefont. Mikor mondta, hogy
megtalálta az apámat, fel se fogtam. Most, hogy letettük, kezd tudatosulni bennem, hogy megvan az apám. Mit fogok most csinálni?
Végszóra bejött Feri is. Amint meglátta fehér arcom, és, hogy a pultnak támaszkodom, azonnal hozzám sietett, megemelt és felültetett a pultra, majd a kezembe nyomott egy pohár vizet. azt viszont nem láttam, hogy hogy került hozzá a víz.
- Cica, mi történt? Jól vagy?
- Azt hiszem. Most hívott a nyomozó. Megvan az apám.
- De hisz ez jó hír, nem?
- Nem tudom. – ennyit tudtam kinyögni. Sóhajtva hajtottam fejem Feri mellkasának. Ő azonnal reagált, és szorosan magához ölelt.
Remélem azért megdobtok majd 1-2 komival :). Puszi Meli
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése