- Sziasztok! Az előző fejezetben egy sokkal hosszabb folytatást ígértem. Nos, nem tudom mennyire sikerült összehozni, de remélem azért ez is megfelel. Viszont lenne egy kérésem is. Látom, hogy már vagytok páran olvasók, és szeretnélek Titeket megkérni, hogy legalább néha dobjatok meg 1-2 mondattal. Azt se bánom, ha rossz a kritika, mert akkor tudjuk javítani a dolgokat. Csak kérlek, ismétlem, NÉHA kérünk egy picike megjegyzést. Akár a chat-be is írhattok.
Előre is köszönöm, és jó olvasást :)
Igen. – mondta Feri, majd beállt a kínos csönd. Nem bírtam tovább, muszáj voltam rákérdezni.
- Mondd, már kérlek, hogy mi volt!
- Úgy néz ki, tényleg a lányom. Az apasági teszt eredménye, majd csak holnap reggelre lesz kész, de szinte biztos, hogy az enyém. Ráadásul az anyja úgy döntött, lemond a gyermekről, így hozzám kerül. – tartott egy kis szünetet, majd folytatta:
- Nem tudom, ez mennyiben változtat a köztünk lévő kapcsolaton, és, hogy velem maradsz e ezek után. Nem kérem, hogy azonnal dönts, de szeretném, ha átgondolnád. Én nagyon bánnám, ha elveszítenélek. De miket is beszélek, hisz nem is vagy az enyém, és… - nem tudtam tovább hallgatni az egyre jobban kétségbeeső hangját. Sejtettem, hogy ennek az ügynek ez lesz a vége, és már tudom a választ.
- Feri, most hagyd abba! Én már döntöttem, én nem szándékozom megváltoztatni. Anyám reggel ráébresztett arra, hogy az élet rövid ahhoz, hogy a saját hibáinkból tanuljunk. Hallgassunk mindig a szívünkre. Akár jót, akár fájdalmasat súg. És Én most rá hallgatok. Akár a lányod, akár nem, Én szeretnék az életed/életetek része lenni, ha Te is úgy akarod. – mondandóm kissé nyálasra sikeredett és hosszúra, de igaz volt minden.
Feri nem szólt semmit. A vonal túlsófelén csend volt. Vártam egy ideig. Már attól féltem kinyomja a telefont. De szívem mélyén reménykedtem, hogy nem így lesz, hisz az előbb mondta, hogy nem akar elveszíteni. Majd hírtelen megszólalt, de csak egy szót mondott:
- Szeretlek! – hírtelen nagy kő esett le szívemről, és szinte azonnal reagáltam is vallomására:
- Én is szeretlek!
- Ha végeztél, nem lenne gond, ha elmennék hozzád?
- Nem gond. Várlak. – ezzel le is tettük a telefont.
Gábor mellettem vigyorgott. Komolyan azt vártam, mikor reped szét az arca attól a hatalmas, mindent tudó vigyortól.
- Akkor minden rendben?! – inkább tűnt kijelentésnek, mint kérdésnek, de egy igennel
válaszoltam. Mosolyogva mentem ki a maradék vendégekhez. Körbenéztem és megláttam azt a személyt, akitől tartottam. Egyszer lesz Vele egy hatalmas beszélgetésem, ami egyikünknek se lesz kellemes.
Látva Damon szomorú ábrázatát, odamentem hozzá. Elmesélte, hogy Rachel meghalt, és szeretné a kedvenc süteményét rendelni. Pontosan leírta, hogy milyen az a süti, Én pedig elvállaltam. Sőt, saját költségemre készítem el, ezzel is hozzá járulva a temetéshez. Rachel szinte már a barátnőm volt. Nem egyszer jött be hozzám iskola után. Szegény lány szülei, hogy meglehetnek most törve, hisz nem is olyan régen még az esküvőt tervezték, most meg a temetését kell intézniük. Hatalmas tragédia egy szülőnek elveszíteni egy szem gyermekét. Senkinek nem kívánom.
Damon annyira szomorúan ült az egyik széken, hogy dugiba vittem Neki forró kakaót, és sütit. Azt mondják a csokitól boldogabb lesz az ember.
Zárás előtt nem sokkal, megkért, hogy adjak kölcsön egy kis aprót buszra, de ilyen állapotban nem engedhettem egyedül el. Inkább felajánlottam, hogy haza viszem. Úgy is pár perc múlva zárunk. Gáborral gyorsan rendbetettük az üzletet, majd bezártunk, elköszöntünk egymástól, és Dammel az oldalamon beültünk az autómba. Elmondta a címet, ahol lakik, és elindultunk. Egy darabig néma csendben ültünk egymás mellett, csak a rádió szólt, az is halkan. Végül Dam szólalt meg először:
- Szakítottunk. – nem értettem miről vagy kiről beszél, és ez valószínűleg kiült az arcomra is, mert hozzátette: - Rachelel. Szakítottunk. Teljesen megváltozott, miután megkértem a kezét.
- Sajnálom Damon. – nem tudtam erre mit mondani. Talán nem is lehet.
- Veled mi újság? Mesélj egy kicsit Te is. – meglepett a hírtelen váltása, de megtettem amire kért.
- Igazából teljesen felfordult az életem. Röviden annyi, hogy anyám férjhez megy, megtaláltam az apám, kiderült, hogy van egy öcsém, és ha minden szerelmem kislányának a mostohája leszek.
- Akkor most neked sem egyszerű az életed.
- Nem. De majd alakul valahogy.
Az út további részében nem beszéltünk. Mind a ketten saját gondolatainkba merültünk.
Amint megérkeztünk, Damon megígérte, hogy majd még jelentkezik, és köszöni a fuvart. Én elindultam haza, de nagy meglepetés fogadott a ház előtt. A kapuban Feri állt, mellette egy másik ember árnyéka körvonalazódott ki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése