Pár percig csak egymás szemébe néztünk. Húzni akartam az időt egy kicsit, mert fogalmam sem volt, hogy erre mit mondjak. Ha elfogadom, és kialakul köztünk valami, akkor az egy idei-óráig szép meg jó. De ha szakítunk, nem biztos, hogy továbbra is együtt tudnánk dolgozni, és még egy nagyon jó barátot is vesztek. De a fenébe is, egyszer élünk. Ha nem megyek bele, mindig ott lenne az a bizonyos „mi lett volna ha…”, és nincs kedvem egy ilyen gondolatmenethez.
- Persze. Szívesen elmegyek veled. – arcán hatalmas mosoly jelent meg, szemébe pedig boldogság és megkönnyebbülés költözött.
- Remek. Mit szólnál hozzá, ha érted mennék, olyan hét körül? Aztán eldöntjük, hogy merre menjünk, és mit csináljuk.
- Rendben. –rámosolyogtam, és láttam, hogy mondana még valamit, de jöttek még vendégek,
és Ferinek mennie kellett kiszolgálni Őket. Én is visszatértem újdonsült barátaimhoz, és végig nézegettük az esküvői képeket. Kinga aznap ragyogott a boldogságtól. De hát egy menyasszonynak nincs is más dolga az NAGY napon. Elmesélték, hogy milyen volt a nászútjuk, persze a piszkos részleteket ügyesen cenzúrázták. Kicsit irigykedtem, mikor megmondták, hogy a helyszín Korfu. Én is szívesen mennék oda nászútra. Egész nap kirándulni, napozni, és a kellemes meleg vízben lubickolni, életem nagy szerelmével. De az én nagynapom még messze van. előbb kéne egy normális, megbízható férfi, akire mindenben számíthatok. Na, azt hiszem ennyi elég is volt a nyálcsöpögtetésből és térjünk vissza kedves barátaimhoz, akik még mindig csak meséltek, meséltek, és meséltek. Nem bántam, mert örülök, hogy boldogok. Megtudtam többek közt, hogy szeretnének kisbabát, de amíg nem fejezik be a házuk felújítását, addig nem mernek belevágni. Majd ha minden kész lesz, és rendben lesz. Addig kiélvezik a kettesben töltött időt.
Majd egy órás beszélgetés után Kingáéknak el kellett menniük, mert kaptak egy hívást, hogy hamarabb meghozták a szobákba az ablakokat. Elköszöntünk, majd bevonultam a konyhába, és nekiestem friss sütiket készíteni, amivel meglehet tölteni a pultot. Idő közben Kriszti is befutott, így már ketten ügyeskedtünk. Az egész napunk ezzel ment el. Ferivel azóta nem volt időm beszélni, mert folyamatosan jöttek a vendégek, amin meg is lepődtünk. Nem szokott ilyen nagy forgalmunk lenni.
Délután fél négykor Én eljöttem, mert Gábor váltott fel. Hazafelé beszaladtam az egyik boltba, hogy vegyek egy-két dolgot otthonra. Amint végeztem, hazafelé vettem az irányt. Otthon kipakoltam, letusoltam, átöltöztem egy kényelmes nyári ruhába, a hajamat egy laza copfba kötöttem. Feri érkezése előtt, még volt egy kis időm, ezért beültem a laptopom elé, hogy megnézzem a leveleimet. Ahogy gondoltam. Harminc reklám, két levél anyutól, és… hoppá! Egy levél a nyomozótól, akitől segítséget kértem, hogy felkutassam az apám. Meg is nyitottam. Kíváncsi vagyok sikerült-e kiderítenie valamit.
„Kedves Melinda! – na, ez már rosszul kezdődik.
Nyomozásunk előrébb haladt egy fokot. Az édesapjáról megtudtam, hogy Pest megyében lakik. Az egyik cégnél dolgozott, még fél éve, de elbocsájtották. Jelenlegi tartózkodását sajnos még nem tudtam kideríteni, de rajta vagyok. Amint lesz újabb fejlemény, jelentkezem!
Üdvözlettel: Farkas Sándor”
A levél olvasása után, még annyi időm volt, hogy válaszoljak, és már hallottam is a leparkoló autót a ház előtt. Nem is kellett sokat várnom, mert a csengő is megszólalt. Kikapcsoltam a gépet, felkaptam egy fehér kistáskát, amibe bele tudom tenni az irataim, telefont, zsepit és némi pénzt, aztán indultam is ki. Feri mosolyogva üdvözölt, megjegyezte, hogy jól nézek ki, aztán beültünk a kocsiba, elindultunk.
- Nos? Mihez lenne kedved? Még egész világos van. – kérdezte, miközben fél szemmel az utat nézte, másikkal pedig engem.
- Hmm. Nem is tudom.
- Mit szólnál hozzá, ha elmennénk a medve parkba?
- Az nagyon jó lenne. Régen jártam ott, még anyuval. Nem lehettem több 8 évesnél.
- Akkor itt az ideje, hogy ismét megnézd. – mondta vigyorogva, Én pedig annyira izgatott
lettem, hogy egész úton meséltem Neki a gyerekkoromról, és hogy merre jártunk anyuval. Néha bele kérdezett, volt, hogy jókat nevetett, de nem szólt rám, hogy untatnám. Persze kicsit kínos volt, hogy az úton végig én meséltem, de előbújt belőlem a kisgyerek, aki rég voltam.
By: Meli
