Veresegyházára megérkezve, egyből kipattantam a kocsiból, amint Feri leállította. Ő csak mosolygott. Bezárta a kocsit, mellém sétált, és végig egymás szemébe néztünk, miközben megfogta a kezem. Nem mozdultunk, gondolom azt várta, hogy kihúzom e kezéből a kezem. Nem tettem. Ugyan, mi okom lenne rá? Azt mondják, mindenki megérdemel egy esélyt. Kedvelem is, helyes is, humoros is, és a komoly témákat is meglehet Vele beszélni.
Néhány perc csendben álldogálás után, hatalmas mosollyal az arcunkon indultunk a pénztár felé, hogy megvegyük a jegyeket és egy csupor mézet a maciknak. Itt a parkban, nem csak medvék voltak, hanem farkasok. Ők a kedvenc állataim. Elég erősen kutya párti vagyok, így nem is csodálom.
- Meli, ha továbbra is így bámulod a farkasokat, azt fogom hinni, hogy transzba estél. – nevet jókedvűen Feri.
- Bocsi, csak olyan szépek. Mikor rájuk nézek, tiszteletet érzek irántuk. Sugárzik belőlük, akár csak az erő, a magabiztosság.
- Egyszóval, szereted őket.
- Igen. Neked mi a kedvenc állatod?
- Hmm. Nézzük csak. – mosolygós tekintete, azonnal meg is változik, ahogy a válaszán töpreng. Homlokán apró ráncok jelennek meg, ahogy szemöldökét összevonja. – Talán a ló. Róla tudnám ugyan azt elmondani, mint Te a farkasról. Tudod, mindig is arra vágytam, hogy majd ha elköltözöm anyáméktól, veszek egy farmot valahol és állatokat tartok. Lovak, csirkék, malacok. Egy olyan helyet, ahol megteremthetem magamnak a szükséges dolgokat, hogy ne kelljen megvenni, hogy csak a szükséges dolgokat kelljen fizetni, mint a gáz, villany, a kocsiba benzin.
- Ez nem is olyan rossz ötlet. A farmra néhány ember, akik segítenek az állatok körül, és besegítenek a növények rendbetételében.
- Igen, valahogy úgy. – mosolyog rám. Tudom, hogy nem kéne, még is belenézek sötétkék
szemeibe, amiben el is veszek. Csak állunk az állatokat elkerítő kerítés mellett, és egymás szemébe nézünk. Arca egyre jobban közelíteni kezd az enyém felé, míg csak pár milliméter választ el minket egymástól. Nem tudom kivárni, míg Ő teszi meg azt a kis távot, Én teszem meg az utolsó lépést, és ajkaink összeforrnak. Először finom kis puszik, majd lágy csókok csattannak el. Ízlelgetjük és élvezzük egymás forró és puha ajkát. Nem akarok tőle elszakadni, de a levegőnk egyre fogy. Végül Ő szakítja meg tettünket. Ezek után nem sokat beszélgetünk, csak sétálunk az állatok között, etetjük a macikat, és apró puszikat váltunk.
Pontosan hajnali egykor állítja le a házam előtt a kocsija motorját. Kiszállunk, és a kapuig kísér.
- Köszönöm ezt az estét, jól éreztem magam.
- Én köszönöm, hogy eljöttél Velem. – ismét a szemembe néz, és mosolyog, amitől eltudnék olvadni.
Azt hiszem most mondanom is kéne valamit, nem csak bambán állni.
- Bejössz, iszol valamit? – ennél jobbat már ki sem találhattam volna.
- Nem köszönöm, megyek is. Holnap korán kell kelnem, van néhány elintézni valóm.
- Értem. Akkor viszont siess haza és pihenj. – „Ne, ne menj, kérlek. Maradj velem!!!!” Akarnám mondani, de nem teszem.
Nem mond semmi, csak megajándékoz azzal a csodaszép mosolyával, amitől legszívesebben összeesnék, és két keze közé fogja arcom. Felém hajol, és megcsókol. Kezemet nyaka köré fonom, és kapaszkodom belé, mint fuldokló, a mentő övbe. Szükségem van erre a férfire, ez már biztos. De hogy mit hoz a jövő… az majd kiderül.
És itt a friss ahogy ígértem. Szerencsére hamar megcsinálták a gépem, így tudok hozni a frisst :)
By: Meli
