Eljött a hétvége. Megígértem anyámnak, hogy vagy az újdonsült kis családommal, vagy egyedül, de elmegyek hozzájuk, és meglátogatom. Szerencsére ezt, nem egyedül kell megtennem. Feri és Luca izgalommal vegyes örömmel követnek a reptérre, ahol épp a papírjainkat mutatjuk be a jegyekkel, hogy felszállhassunk az Amerikába tartó gépre. Előző este megbeszéltem anyuval, hogy nem kell kijönniük, odatalálunk. Anyuék abban egyeztek meg, hogy Paul költözik. Így közelebb is lesznek a céghez, és egyszerűbb is. Paul lakása ki lett adva albérletbe, mert nem akarta eladni, mondván, ha netalántán összevesznének, tudna hova menni, vagy a közös gyereknek jó lesz az még. Mikor ezt közölték, hogy nem csak az esküvőt tervezik, de a gyereket is, kicsit meglepődtem. Nem tudom min, hisz még mind a ketten benne vannak abban a korban, hogy akár három gyermeket is bevállalhatnának, még is kicsit rossz volt hallani. Már is egy kisebb féltékenység keletkezett bennem. Mint egy öt éves kislány, aki megtudja, hogy pár hónapon belül lesz egy kistesója, akivel sokkal többet fognak foglalkozni, mit Vele. Pedig nem kéne aggódnom, hisz már nekem is van egy kis családom, és akár saját gyerekem is lehetne. Ferivel még nem beszéltünk ilyenekről, hisz még korainak tartjuk, de szerintem mind a kettőnk szíve mélyén ott a vágy egy pici baba iránt. Természetesen imádja a lányát, rajongásig, de más mikor a saját szemeddel látod, ahogy fejlődik, és mikor egy szinte érett kishölgyet kapsz hírtelen, akinek azt sem tudod mi a kedvenc színe, vagy étele. Ebben a pár hétben, mióta Lulu betoppant, próbálom úgy intézni a dolgokat, hogy minél többet legyenek együtt. Persze ebből, később kisebb vita keletkezett, hogy én miért húzom ki magam a közös programok alól, és hasonlók. A válasz egyszerű… ha a sors úgy akarja, idővel, úgy is kifogom ismerni a kislányt. De ha közbeszól, akkor is egymásra kell, hogy támaszkodjanak. Most, a jelenben, hiába vagyok egy biztos pont, ha később bármi történhet, és már csak egy emlék leszek. Ezt megértették, még is minden alkalommal megsértődnek, mikor kettejüket küldöm vásárolni, vagy szimplán sétálni.
- Anyu, sokára érünk oda? – kérdezte Luci, már a gépen ülve.
- Nem kicsim. Még nagyjából egy óra. A reptérről, pedig tizenöt perc autóval.
- Rendben. – mondta fogadott lányom, és már csukódott is a szeme. Ferivel váltottunk egy szerelmes pillantást, melyből csók lett, majd folytatta az olvasást. Luca köztünk ült a gépen. Én az ablak mellett, mert szerettem a kilátást, ahogy a gép a felhők közt suhan. Ugyan későbbi repülővel indultunk, mint akartuk, és nem szerdán, hanem szombat este. Nem így terveztük, de közbejött Luca anyja és a bírósági papírok. Végleg lemondott a kislányról.
- Szívem, akkor biztos, hogy a kocsi kint lesz? – nézett fel a könyvéből Feri.
- Persze. Paul reggel elhozta. Nekünk csak át kell vennünk a kulcsot a biztonsági szolgálaton.
- Rendben. Izgulsz?
- Nem. Talán kéne? – kérdeztem, és egy mosolyt villantottam felé. – Vagy esetleg Te félsz?
- Na, hagyjál ezzel az ördögi mosolyoddal. Olyan félelmetes. És igen, tudd meg, hogy félek. – vágta be a gyerekekre jellemző durcát, amin jót kuncogtam.
- Ugyan, Édesem, tudod, hogy szeretlek. – és bevetettem a már oly sok ember által ismert kiskutya szemeket, aminek persze nem tudott ellenállni, és egy csókkal ki is lett engesztelve.
- Teljesen papucsot csinálsz belőlem. –folytatta a mű durcát.
- Csak mert megkérlek dolgokra, és mert nem tudsz Rám haragudni?
- Igen. És különben is. Olyan dolgokra veszel rá, amit magamtól biztos, hogy nem csinálnék, mint például a porszívózás, vagy a mosogatás.
- Ne aggódj, anyuéknál is mamuszképzés van.
- Hogy mi? – kérdezte két röhögés közt. Úgy kellett csitítgatni, mert a mellettünk ülő idős házaspár rosszallóan nézett, és Luca is mocorogni kezdett.
- jól hallottad. Mamuszképzés. Magyarul, papucs leszel Drágám. – és villantottam Rá egy harminckét fogsoros mosolyt. Közelebb hajolt, úgy, hogy csak Én halljam amit mond.
- Megállj asszony. Csak legyünk kettesben, az biztos, hogy szétszedlek. – Elég volt ennyit
közölnie, és csöndbe maradtam. Nem rég volt az első alkalom, hogy együtt voltunk, úgy igazán, azt is csak azért, mert Luca Feri anyjáéknál aludt, mert bent kellett maradnunk a cukrászdában egy szülinapi torta miatt túlórázni. Miután végeztünk, és haza értünk, szinte alig értünk be a házba, nekem esett. Először csak finom, enyhe csókokat váltottunk, majd egyre szenvedélyesebb lett. Aznap éjjel se aludtunk túl sokat, de megérte. Nem csak főnöknek és férfinek kitűnő, de még az ágyban is. Így visszagondolva arra az éjszakára, olyan bizsergés futott végig a gerincemen, hogy inkább lejjebb süllyedtem az ülésemben, és némán figyeltem a sötétséget, ami körül ölelte ezt a fém madarat. Persze Drágaságom figyelmét nem kerülte el mozdulatom, és úgy fogta vissza magát, hogy ne röhögjön fel hangosan. Ennek következtében, az idős házaspártól, ismét kapott egy igen randa pillantást, amin meg én fordultam le majdnem a székemből.
Hamar elrepült azaz egy óra, és már csak azt vettem észre, h szállunk le a gépről. Én az alvó Lucát vittem, míg Feri a csomagokat vonszolta maga után. Hatalmas sóhaj szakadt fel belőle, mikor átvettem a kocsi kulcsait a biztonságiaktól, és már pakoltunk is mindent a kocsiba.
Nagyjából éjfél körül járhatott az idő, mikor megérkeztünk a ház elé, ahol a gyermekkorom éltem. Anyu, persze azonnal a nyakamba vetette magát. A nagy bemutatkozást is megtettük, így a kislányt is kénytelen voltam felkelteni, hogy ne ijedjen meg reggel, mikor egy idegen szobában ébred. Egész jól fogadta, és teljesen fellelkesült a bemutatkozás után. Azonnal belopta megát anya, és Paul szívébe, ezt lehetett látni rajtuk. Egy kis beszélgetés, és éjszakai csemegézés után, mindannyian nyugovóra tértünk. Természetesen Feri beváltotta az ígéretét, és ismét alig aludtunk, de nem bántam. A gondok, meglepetések csak másnap délelőtt értek utól.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése