Emlékek és valami új

Az élet egy körforgás. Minden nap ugyan az a forgatókönyv. Aztán észre se veszed, hogy eltelt egy teljes hónap. Én is így vagyok vele. Egy hónapja költöztem vissza Hatvanba, egy hónapja dolgozok Gyöngyösön, és egy teljes hónapja próbálok nyomozni apám után, de mintha a föld nyelte volna el. Tudtam, hogy nem egyik napról a másikra fogok megtudni mindent Róla, de azt nem gondoltam, hogy még azt se tudom majd kinyomozni, hogy melyik városba született. Nehezebb lesz, mint gondoltam.
Június eleje van, szerda délelőtt. A kocsimban ülök és a könyvtárból jövök, hogy valamit is kiderítsek, de semmi nyom. Sajnos ma már nem tudok semmit tovább haladni, ugyan is mennem kell dolgozni. Drága főnököm, ahogy ígérte, segített elkészíteni a tortákat, és időben készen is lettünk. Igaz, majdnem minden este bent maradtunk zárás után, mert napközben nem tudtunk volna haladni semmit. Rengeteget beszélgettünk és hülyéskedtünk. Mesélt a gyerekkoráról, és elmondta, hogy lett belőle cukrász. Egyik este mikor már a díszítéshez a csokit olvasztottam, megkértem, hogy vegye ki a hűtőből a tortákat, de vigyázzon, ne ejtse le. Feri direkt rám hozta a frászt. Elment, hogy kivegye a tortákat, Én háttal álltam Neki, ezért nem is láttam, hogy mit csinál. A hűtő melletti asztalról levert egy edényt és eljátszotta, h kiesett a kezéből a süti, és tönkrement. Azt hiszem nem kell mondanom, hogy helybe akartam megfojtani, mikor kiderült, hogy csak viccelt. Hála ezeknek a túlóráknak, közelebb kerültünk egymáshoz. Nem testileg. Lelkileg. Ugyan az én részemről azt hiszem több, mint barátság, de nem fogok se jeleket adni, se kezdeményezni. Nem vagyok az a típus.
Eszmefuttatásomat, be kellett fejeznem, mert megérkeztem a cukrászda elé. Amint beléptem, kedves barátaimmal találtam magam szembe. Kinga és Balázs. Azóta jóba vagyok velük, mióta megrendelték az esküvői tortáikat.

-Szia! –köszönt Kinga, egy 1000 wattos vigyorral az arcán.

-Sziasztok! Na mi a helyzet fiatalság?

-Héééé! – adott hangot Balázs a véleményének, egy mű durci kíséretével.

-Azért jöttünk, mert készen lettek a képek. – lebegtetett egy borítékot az orrom előtt barátnőm.

-Mindjárt megnézem őket, csak előtte bejelentkezem, hogy megjöttem. Addig üljetek le. Hozzak valamit?

-Nem kérünk semmit, köszi. – mondta Balu.

Milyen jól éreztem magam az esküvőjükön. Először el sem akartam menni. Nem gondoltam volna, hogy a meghívásuk tényleg komoly lenne, de az volt. És milyen jól tettem, hogy elmentem. Az esküvő előtti nap este hívott Kinga, hogy az egyik koszorúslánya eltörte a bokáját, és nem tud eljönni, nem e ugranék be helyette. Persze, hogy elvállaltam. Nagyon nagy szerencsénk volt, hogy a lánnyal ugyan az volt a méretünk, így nem kellett a koszorúslány ruhát átalakítani. Egy egyszerű, spagetti pántos, almazöld ruha volt. Annyira beleszerettem, hogy nekem adták. Az esküvőn találkoztam Damonnal és a bandájával. Ők szolgáltatták az élő zenét. Játszottak saját számot, és más előadóktól dalokat. Kicsit furcsa volt, hogy egy esküvőre punk zenekart hívnak, de ha Balázséknak ez kellett… Olyan furcsa Nekem az a srác. Mintha valahonnan ismerném, de nem tudom, hogy honnan. Néha mikor ránézek Damonra, mintha magamat látnám. De ez teljesen kizárt, hisz nem is ismerem. Nagy ritkán benéznek ide a barátnőjével, váltunk pár szót és ennyi.

-Mell, itt vagy?

-Hmm? Ja, persze, bocsi, csak elgondolkodtam.

-Vettem észre. – nézett velem szembe Feri, mosolyogva. – Amúgy csak annyit mondtam, hogy lenne e kedved este eljönni velem sétálni. Persze nem muszáj, csak kérdezem. – ahogy ránéztem Ferire, mintha egy kis pírt vettem volna észre az arcán. Igazából nem is figyeltem, mit kérdez. Akkor jutott el teljesen a tudatomig a kérdése, mikor ismét megkérdezte: - Eljössz velem este?

 

Kép a ruháról:  

 Eper torta: 

Túró torta:


By: Meli :)