2012. október 10., szerda

Most, vagy soha!

A családom kibővült egy nővérrel, vővel, és egy aranyos unokahúggal, és úton van egy unokaöcsi is már. Egy évvel ezelőtt még gondatlanul éltem semmi sem zavart, a felelősséget hírből ismertem csak. Lassan vége a fősuli első évének, alig várom már mert mindenképp ott akarok lenni a nővérem esküvőjén. Ő és Feri már régóta tervezgetik de most hogy becsúszott a baba ez felgyorsította a folyamatot. Innen angliában minden más. Olyan pörgés és élet van itt kint hogy az valami hihetetlen, ezt érzni kell, átélni. Szerencsémre sikerült kijutnom idén nyáron egy zenei kurzusra. Ezért is vagyok olyan türelmetlen. Rég láttam már a családomat. Egy hét és indul a gépem haza! Haza, ez már nem egy helyet jelent, hanem azt a helyet hol a családom van és jól érzem magam.

-Ne idegeskedj.Meglátod ez a mai a Te napod. Nem teheti tönkre senki sem. mondtam egészen magabiztosan ahhoz hogy elhidje.
-Úgy gondolod? Komolyan?
-Mindenképp. Nézz végig magadon. mondta Laura és odafordította az egész alakos tükörhöz ahonnn egy kicsi de sovány és szép arcú lány nézett vissza ránk. Nem standard szépség, nem. Inkább mondanám klaszikus gyönyörű nőnek.
-Őőőő...most azt hiszem lemegyek a vőlegényhez, és megnézem ott m a helyzet.
-Renden.
Miután kiléptem a szobából és becsuktam az ajtót éreztem ahogy kalapál a szívem.
"Hogy mondjam meg hogy a vőlegénye még mindig nincs itt és nem tudjuk elérni Őt? 100% hogy kakadna, annak ellenére milyen természetellenesen nyugodt. Valamit tennem kell de mégis mit?"

-Gyönyörű vagy.
-Köszi Anyu!
-Mindig is erről a pillanatról álmodtam. Mikor még csak terhes voltam akkor nem akartam ezzel foglalkozni mert ott volt a "Mi van ha fiú?" gondolata. De ahogy a nővér a kezembe adott és azt mondta csodás kis hölgy érkezett a világra akkor tudtam hogy ez lesz a legszebb nap mindkettőnk életében. Most valami tanulságos szöveget monológot kéne mondanom, de ez nem egy csöpögős Hollywoodi romantikus filmecske, ez a való élet tele érzelmekkel és élettel. Bár meg kell hagyni hogy hogy már van rajtad valami új, a ruhád valami kölcsön, Kriszti fülbevalója, valami kék és valami régi hiányzik rólad. Nem egy nagy családi ereklye, de még az válhat belőle. Aznap eljöttem a dokitól és közölte velem hogy úton vagy bementem egy kis közértbe és vettem magamnak egy óriás csokis jégkrémet meg egy zsákbamacskát azon az  alapon hogy te is meglepetés leszel nekem. A zacskóban volt ez a kis karkötő, tudom bizsu de ezt adom én neked mint régit és kéket.
-Anyu....kérlek feltennéd?
-Persze.
Akkor rácsatolta a kis ezüst láncon logó kék köves medálkát ami egy madarat formált.
-A láncot már én adtam hozzá.
-Tökéletes! És szép.
Laura átölelte a lányát és még egy jó ideig így maradtak.

-Gábor, Paul szóval ti nem tudok semmit?
-Semmit, azóta hogy tegnap kimerültségre hivatkozva lelépett.
-Nem is furcsállottam elég karikásak voltak a szemei.
-Gábor te mégis csak jobban jóba vagy vele, nem említett valamit mostanság?
-Egyáltalán, mindig fáradtságra hivatkozott és tényleg úgy is nézett ki.
-Paul, szeretném ha Luca se sejtene semmit és senki sem, főleg Melinda.
Ekkor nyílt ki a kapu. Egy rongyos tépett összevert alak esett be.
-FERI?! kiáltottuk mindannyian!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése